2009. május 23., szombat

rulett stratégia 3.

1. A kevesebb néha több elv

Ennél a módszernél az a célunk, hogy a lehető legkevesebb téttel a lehető legtöbb mezőt fedjük le az asztalon. Aki már látott rulett asztalt, tudhatja, hogy a piros és fekete mezők nem szimmetrikusan, hanem véletlenszerűen vannak elhelyezve, így is növelve a tétrakási variációk számát. Ebből adódóan a figyelmesebb játékosoknak feltűnhetett, hogy a harmadik oszlop 8 piros és 4 fekete mezőt tartalmaz. Ezt a tényt könnyedén az előnyünkre fordíthatjuk a következőképpen:

Tegyünk 2-2 pénzegységet az első és a második oszlopra, egy egységet pedig a piros színre (természetesen ezt az arányt tartva bármekkora összeget feltehetünk). Így 5 pénzegység felhasználásával a 37 számból 32-t sikerült megjátszanunk:

aktiv rulett stratégia

Ha a golyó 1 és 24 közé egy fekete számra esik, úgy nyereményünk egy pénzegység, 1 és 24 közti piros szám esetén pedig 3 egység pluszban leszünk. Ha 24-nél nagyobb számot kapunk, akkor is nagy esélyünk van rá, hogy a 8 piros mező közül valamelyiket „dobja ki a gép”, így ebben az esetben 3-ra minimalizálhatjuk veszteségünket a feltett 5 helyett.

Természetesen a mezők aszimmetrikus elhelyezkedése miatt ugyanez a módszer alkalmazható olyan formában is, hogy az első és harmadik oszlop mellett a feketét játszuk meg, ez már ízlés kérdése. Ezzel a stratégiával rövidtávon jelentős előnyt szerezhetünk a kaszinóval szemben, melyet optimálisan kihasználva boldog napokat szerezhetünk önmagunknak és pénztárcánknak is. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a stratégia csak rövidtávon biztosít számunkra előnyt, így ahhoz, hogy sikeresen tudjuk alkalmazni, pontosan tudnunk kell, mikor hagyjuk abba a játékot. Erről bővebben a fejezet végén lesz szó.

2. Változó tétek

A rulett egy briliáns játék. Briliáns abból a szempontból is, hogy bár az ember sokszor úgy érzi, egyértelműen nála van az előny, valójában nem nagyon van olyan statikus stratégia (minden körben ugyanazt játszuk), mely hosszú távon garantált hozamot biztosítana. Sokan ezért úgy tartják, hogy a kaszinó előnye csak a tétek variálásával küzdhető le, ami tapasztalataim szerint igencsak helytálló következtetés, hiszen az eddigi kivárásra épülő szisztémáim is pont ezen az elven alapszanak. Ezeken a stratégiákon azonban változtatni kell, hiszen ha minden körben tétrakásra vagyunk kényszerítve, akkor az eddigi (a „profi stratégiáknál”) 17-18 vesztes kör helyett csak 10-11-re lesz lehetőségünk, ami igencsak csökkentené nyerési esélyünket. Az új módszer lényege, hogy a tétet körönként úgy változtassuk, hogy a lehető legkisebb veszteség mellett a lehető legnagyobb hasznot érjük el.

De hogy is lehetséges ez?

Tegyük fel, hogy csak kétesélyes mezőket veszünk figyelembe, tehát piros-fekete, páros-páratlan, stb. Mivel az ellentétes eseményeknek hozzávetőlegesen 50-50% az esélye (a 0-t most nem vesszük figyelembe), ezért gyakran fog előfordulni, hogy egy ideig csak az egyik esemény (pl. piros szín) fog bekövetkezni, aztán egy darabig csak a másik, utána felváltva, stb. A trükk tehát abban rejlik, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy biztosan lesznek olyan sorozatok, amikor egyik-másik szín hosszabb ideig nem fog feltűnni, az ellenkező szín pedig egymás után többször is felbukkan. Ezt a tényt úgy tudjuk hasznunkra fordítani, hogy kiválasztunk egy tetszőleges színt (vagy más 1:1 mezőt), és felteszünk rá egy kis összeget, például 2 dollárt. Ha veszítünk, akkor a következő körben csökkentjük egy dollárral a tétet, ha nyerünk, növeljük eggyel. Ezáltal az egymás utáni vesztéseknél minimalizáljuk az elvesztett összeg nagyságát, hiszen ha épp rossz sorozatot fogunk, akkor folyamatosan csökkentjük a tétet, így egyre kevesebbet vesztünk (ezért kell kis összeggel kezdeni, hogy ha az elején pechünk van, csak sokszor 1 dollárt fogunk veszíteni). Ezzel szemben, ha nyerő sorozatunk van, úgy a tétet fokozatosan növelve egyre többet fogunk bezsebelni.

Eredményként azt fogjuk kapni, hogy nagyságrendileg azonos számú nyerésnél és vesztésnél általában bőven pluszban fogunk kijönni, mert a nyerések során több pénzt szerzünk, mint amennyi a rossz szériákban elúszott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése