2009. május 23., szombat

rulett stratégia 1.

Talán a legismertebb, és legkönnyebben alkalmazható (bár a leglassabb is) stratégia, a "Piros-Fekete" taktika.

Ennél a stratégiánál csak piros, illetve fekete mezőket játszunk meg. Találomra kiválasztunk egy színt, és elkezdjük rakni rá a téteket. Először felrakunk $1-t. Ha nyerünk, újrakezdjük, ha vesztünk, akkor a következő körben megduplázzuk a tétet ($2). Ha nyerünk, újrakezdjük 1-ről, ha vesztünk, megint megduplázzuk. Így ahhoz, hogy összességében veszítsünk, egymás után pl. 7-szer kell valamelyik színnek feljönnie, aminek az esélye 1:128.
De: Sajnos túl sokan játszák ezt a módszert, ezért a kaszinók könnyedén tudnak védekezni ellene, ezért nem ritka, hogy valamelyik szín akár 11-szer egymás után feljön.
Mint mondtam, a módszereim lényege az, hogy megvárjuk míg valószínűtlen események be nem következnek, és csak utána kezdünk el téteket rakni. Tapasztalataim alapján egyik általam látogatott kaszinóban sem jött fel még 12-szer egymás után valamelyik szín (ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem is fog), így ennek tudatában kell rakni a téteket:

  1. Megvárjuk, míg valamelyik szín 5-ször egymás után nem jött fel.
  2. A hatodik pörgetésnél az ellenkező színre rakunk egy pénzegységet.

(Tehát ha ötször egymás után fekete jött, akkor a következő körben egy egységet rakunk a pirosra)

Kör

Tét

Veszteség

Nyeremény

1

-

-

-

2

-

-

-

3

-

-

-

4

-

-

-

5

-

-

-

6

1

1

2

7

2

3

4

8

4

7

8

9

8

15

16

10

16

31

32

11

32

63

64

12

64

127

128

A fenti táblázatból kiderül, hogy ha ezt a stratégiát követjük, akkor több mint 99,99%-os valószínűséggel fogunk nyerni, méghozzá minden egyes ilyen periódusban $1-t/pénzegységet.
Nyilvánvalóan ez nem a leggyorsabb módja a meggazdagodásnak, ezért ugyanezt a módszert alkalmazhatjuk az összes 1:1 arányú mezőre, mint pl. páros-páratlan (even-odd), vagy kisszámok (1-18)- nagyszámok (19-36).

Bár elég valószínűtlennek tűnhet, de elég gyakran kell majd téteket rakosgatnunk, ugyanis a kaszinók előszeretettel sújtják azokat az embereket, akik a hagyományos piros-fekete taktikát játszák, így nem lesz ritka, hogy egy-egy szín sokszor egymás után felbukkan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése